Családbarát Újbuda

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 4. szerda, Borbála, Barbara

Apák szerepe a családban – nem csak apáknak! – Új előadássorozat Újbudán

A Családbarát Újbuda program és a Felelős Szülők Iskolája együttműködésében egy 5 alkalomból álló rendezvénysorozatot szervezünk, melyre ezúton hívunk minden kedves érdeklődőt!

A sorozat februártól májusig öt előadásból áll, amelyeken minden alkalommal új és új megközelítésből tárgyaljuk az apai szerepeket – többek között Böjte Csaba testvérrel az apai szerepekről, Kádár Annamária meseterapeutával az igaz mesék erejéről, Léder László pszichológussal a csendes apaforradalomról, Varga István jövőkutatóval, íróval a kamaszokról és a motivációról, valamint Tari Annamária klinikai szakpszichológussal az online és offline elengedésről. Minden előadást kerekasztal-beszélgetés követ, ahol írók, mentálhigiénés szakemberek és „hétköznapi” édesapák osztják meg tapasztalataikat a nézőkkel.


Tervezett program:


február 14. szerda, 18 óra
Böjte Csaba testvér: Az apák szerepe a családban
Vendégek: Polus Enikő, mentálhigiénés szakember, Me-Se-KŐ, Bedő Imre, Férfiak Klubja alapítója
Cím: Villányi úti Konferencia Központ, 1114 Budapest, Villányi út 11-13.


március 1. csütörtök, 18 óra
Kádár Annamária, meseterapeuta: Apa mesél
Vendég: Víg Balázs, gyermekkönyv író
Cím: B 32 Galéria és Kultúrtér, 1111 Budapest, Bartók Béla út 32.


március 21. szerda 18 óra
Léder László, pszichológus: Apává válás - Csendes apaforradalom
Vendég: Sándor Zsolt Mihály, Apa Akadémia
Cím: A 38 Hajó, konferenciaterem, 1117 Budapest, Petőfi híd


április 26. csütörtök, 18 óra
Varga István, coach, jövőkutató: Kamaszokkal is lehet élni, sőt!
vendégek: Varga Bonifác Péter és Varga Borbála Terézia (kamasz gyermekei)
cím: A 38 Hajó, konferenciaterem, 1117 Budapest, Petőfi híd


május 4. péntek, 18 óra
Tari Annamária, klinikai szakpszichológus:
Elengedés online, offline
Vendég: Léder László, pszichológus
Cím: B32 Galéria és Kultúrtér, 1111 Budapest, Bartók Béla út 32.


A rendezvénysorozat ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött!



Regisztrálni az alábbi linken lehet:
www.felelosszulokiskolaja.hu/apasorozat


Címkék: